Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A blog olvasóit nem kell győzködnöm arról, hogy a punci jó. Ez vitán felül áll. Mindenki találhat benne élvezetet. :)
Ki mondta, hogy az animgifek olyan 90-es évek?
Na de miről is akartam írni?
Nem sokról, csak képgyűjtemény lesz úgyis. A múltkor már volt arról szó, hogy szőrős, vagy borotvált, vagy milyen tetszik. Talán szerencsém volt, de eddig minden punci tetszett nekem, amelyikkel összeakadtam. Persze, tudom én, nő is tartozik hozzá, meg az összképet kell nézni. Így viszont már nem teljesen igaz a megállapításom.
A látványon kívül a punci még tud sok mást is, például van illata, íze, csúszóssága, szorossága, és szempont az is, hogy mit tud vele művelni a nő.
Ha finom, illatos, vagy szép, akkor jó elveszni benne a nyelvemmel, 69-esben magamra húzni, közelről nézni, ahogy ujjazom. Ha még ezek mellé jól csúszik, és pont jó szoros és mély, vagy a nő tudja szorítani, akkor megvan a főnyeremény. Először betelek az ízével, és az orromban marad az illata, aztán nézem, ahogy el-elnyeli és körbefonja a farkamat, hogy végül kisajtoljon belőlem minden cseppet.
Na, eleget ábrándoztam jó dolgokról, jöjjenek a színtelen, szagtalan 2D ábrázolások!
Némi forrás: www.pussytypes.org
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.