Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Beléptél a zuhanyzóba. Alig jöttem ki, és kezdtem el törölközni, te törölközőbe csavarva, szégyellősen váltottál engem. Behúztad a függönyt, és elkezdett csobogni a víz. Nem mondom, hogy sokat kellett gondolkodnom, igazából csak kis hatásszünetet hagytam, és beléptem utánad. Eléd léptem, megsimogattam az arcod, és megcsókoltalak. A tusfürdő szétkenődött rajtunk.
Csók közben elkezdtem én is szétkenni a testeden, mindenhol végigsimítottalak a sikamlós, habos anyaggal. Alaposan megmostam a segglyukad is, mert tudtam, hogy előbb-utóbb ki fogom nyalni. Megfordítottalak, a nyakadat és a tarkódat csókolgatva elölről is megfürdettelek. Élvezettel simogattam a melleid, a kőkeményre duzzadt mellbimbóidat próbáltam csavargatni a tusfürdős ujjaimmal, de annyira csúszott, hogy ez lehetetlen volt. Mégis ezt élvezted a legjobban.
Lecsúsztam a puncidhoz, amit csupaszra borotváltál. Miközben habosra simogattam rajta a tusfürdőt, arra gondoltam, hogy majd olyan rettenetesen lucskosra fogom nyalni és ujjazni a szűklyukú picsádat, hogy szinte bármit beledughatok majd ellenállás nélkül.
Szembefordítottalak a vízsugárral, és lesimogattam rólad a habot. Aztán magammal fordítottalak szembe, és te megcsókoltál, amíg én a hátadat és a fenekedet is lemostam. Elzártuk a vizet. Megfogtad a hasadnak nyomódó farkamat, leguggoltál, és azonnal a szádba vetted. Elkezdted cuppogva, nyálasan, gyors ütemben szopni. Ettől még jobban megduzzadt, alig fért a pici szádba. A rákulcsolt kezeddel elkezdted a szopás ütemében verni, a másik kezeddel pedig a heréimet simogatni. Ó, de jól csináltad! A golyóimról néha hátrébb csúszott az ujjad, végigsimított a gátamon, és körbecirógatta a segglyukam. Ez nagyon tetszett nekem, hálásan simogattam a fejed.
Kisimítottam a hajad az arcodból, és te rámnéztél. Annyira földöntúli volt, ahogy a faszom járt ki-be a szádban, és közben egymás szemébe nézünk... Felállítottalak, és megcsókoltalak, valahogy éreztetni akartam veled, mennyire elképesztő élményben részesítesz. Éreztem a farkam ízét a szádban, elgondoltam, hogy az imént még azt nyelted el, és izgattad, nyalogattad a nyelveddel. Elváltunk, te ezt suttogtad:
– Le akarlak szopni, végig. Hadd csináljam!
Olyan szemérmesen fejezted ki magad, de én tudtam, hogy élvezésig akarsz kényeztetni, és azt akarod, hogy a szádba spricceljek. Elindultam veled, és a zuhanyzó falának hátráltattalak. A szemedbe néztem. Nem tudom mit láthattál benne, szerintem már teljesen eltöltött engem a vágy, az állati ösztön, hogy megdugjalak. A vállaidat finoman lefelé nyomtam, te leguggoltál. Megfogtam a farkam, és simogatni kezdtem vele az arcod.
– Nyisd nagyra a szád! Ne félj, vigyázok rád – mondtam.
Tudtam, hogy megbízol bennem, és én a végletekig ki akartam használni ezt a bizalmat, de soha, egyetlen pillanatra sem akartam visszaélni vele. Ott guggoltál előttem tátott szájjal, a fejed a falnak támaszkodott, és én szép lassan bevezettem lüktető, kőkemény faszomat az ajkaid közé. Megfogtam a fejed, te a lábamba kapaszkodtál. Rámnéztél, én is. Elkezdtem lassan dugni a szádat. Végig a szemedbe néztem, figyeltem rád, közben próbáltam visszafogni magam, hogy ne akarjam tövig a torkodra nyomni.
Az összpontosítás, és az, hogy visszafogott maradtam, nagyon felhúzott, úgy éreztem, mint mikor előjáték közben az orgazmusomat késleltetjük, és azt a pillanatot nyújtjuk el, amikor bármikor elsülhetek. A szemünk egymáshoz láncolódott, nem tudtunk kikerülni a másik tekintetéből, szinte már azt sem láttam, ahogy a szád el-elnyeli a farkam. Annyira megkeményedtem és megduzzadtam, mint még tán soha. Kínos lassúsággal csúsztattam ki a makkom szinte teljesen a szádból, aztán toltam bele vissza. Szinte már nyüszítettem az élvezettől.
Valamit megérezhettél, talán a szememben, talán az ízemben, vagy a vérem lüktetésében, de a fenekemre csúsztattad a kezed, becsuktad a szemed, és magadba rántottál egy picit. Tudtam, hogy most átadtad az irányítást, szabad kezet adtál, azt teszek veled, amit akarok. Én eltéptem a láncokat, és azonnal elkezdtem kefélni a szádat. Nem nyomtam mélyre, de gyorsan, és keményen kúrtam. Nem kellett sok, alaposan előkészítettél, alig néhány másodperc után ottmaradtam mélyen bent a szádban, és elélveztem. Lüktetve spricceltelek tele. Te még mélyebbre csúsztattad a faszom, el se hittem, hogy ennyire sikerülhet, és csak nyelted a kiömlő gecit.
Lassan elernyedtem, te a nyelveddel nyalogattad még körbe a makkomat, és kiszívogattad az utolsó cseppeket is.
– Hm, azt hiszem ez túl jól sikerült – mondtad. – Hogy fogsz így ezek után megbaszni?
– Szerintem fel tudsz még izgatni, ha nagyon akarsz, vagy ha nem sikerül, elővehetek egy vibrátort, és azzal keféllek meg. Jó lesz?
– Hű, nem lehetne mindkettőt?
:)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.